AKTUÁLIS Mit csináljak? PROGRAMOK BADACSONYI BORVIDÉK GASZTRO Szolgáltatók TÚRÁK

Koronavírus

Magyarországon rendkívüli intézkedések lépnek érvénybe 2020. november 11-től a koronavírus-járvány megelőzésére, az emberek egészségének és életének megóvása érdekében.

A kormány értékelte Magyarország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddig meghozott intézkedések fenntartása mellett újabb védelmi intézkedések bevezetése vált szükségessé, melyek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.

Az erre vonatkozó Magyar Közlöny 242. számát itt tudják letölteni: Kormányrendelet november 11, 0 órától

A szerda 0 órától életbe lépő intézkedések a következők:

– Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Ehhez mintát innen lehet letölteni: munkáltatói igazolás minta pdf dokumentum letöltése.

– Minden gyülekezés tilos.

– A vendéglátóhelyek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel/ ital elvitele céljából lehet tartózkodni. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.

– Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

– A szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.

– Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg.

– A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani.

– Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.

– A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

– A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.

– Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határontúli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.

– Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak.

– Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg.

– Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

– Kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményben dolgozókat hetente tesztelni kell.

– A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

 

Könnyítések a szállodáknak, éttermeknek:

A szállodáknál a zárás utáni első 30 napban a november 8-áig érkezett foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek feltétele, hogy munkavállalót ne bocsájtsanak el és a dolgozók megkapják a fizetésüket.

Az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni. Az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti, aminek feltétele, hogy munkavállalót ne bocsájtsanak el, és megkapják a fizetésüket.

Mindezeket az intézkedéseket most 30 napra vezetik be – mondta Orbán Viktor.

 

**

Kérünk mindenkit, vegye figyelembe a Kormány és a koronavírus megelőzésére és kezelésére kialakított szervek iránymutatását. Információkat az alábbi helyen találnak:
Információs vonalak: 06 80 277 455, 06 80 277 456
email: koronavirus@1818.hu

Aktuális, hiteles információk itt:
www.koronavirus.gov.hu

 

FONTOS! Tartsunk össze és vigyázzunk magunkra, idős rokonainkra, egymásra! Együtt menni fog!
Aki megteheti MARADJON OTTHON!
Tegyük meg magunkért, szeretteinkért, tegyük meg MINDENKIÉRT, hogy hamarosan újból együtt lehessünk a Balatonnál!

 

KÖSZÖNET!

A Badacsony Régió szívből KÖSZÖNI az egészségügyben dolgozók önfeláldozó munkáját, amit a koronavírus terjedésének megakadályozásáért tesznek! Ők a legfontosabb szereplői ennek a küzdelemnek. Kérjük a lakosságot, hogy segítsék az orvosok, nővérek, ápolók, szakdolgozók, rendőrök, tűzoltók emberéletet védő munkáját azzal, hogy betartják az utasításaikat! Az ő munkájukat támogatják és magukat is védik azzal, ha megfogadják a tanácsaikat.

KÖSZÖNJÜK a kormány, az önkormányzatok, tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, pedagógusok, eladók, futárok, postások, banki dolgozók, takarítók, fuvarozók, taxisok, benzinkutasok, turizmusban és vendéglátásban dolgozók lelkiismeretes és odaadó munkáját ebben a nehéz helyzetben.