Befejeződtek a Szigligeti vár rekonstrukciós munkálatai

Mint korábban hírt adtunk róla, a Szigligeti Vár nagy összegű támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében a Vár fejlesztésére. Az építési munkálatok a befejeződtek és 2014. január 1-től hivatalosan is újra birtokukban vehetik a látogatók a Várat és megismerkedhetnek a fejlesztésekkel és a rekonstrukció eredményeivel.


SAJTÓKÖZLEMÉNY


„A Balaton várának fejlesztése a történelmi épített örökség turisztikai potenciáljának erősítése érdekében” – Sikerrel zárult az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt.


2013/12/10

Szigliget Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Szigligeti vár látogatóbarát fejlesztésére, amelynek keretében közel 302 millió forint támogatásban részesült. A kivitelezési munkálatok, valamint az informatikai tartalomfejlesztés befejezésével végéhez érkezett a pályázati projekt, a megújult várat hamarosan birtokba vehetik a látogatók.

Az épített örökség megóvása, a vár és környezetének újfajta, interaktív bemutatása, akadálymentesítés és munkahelyteremtés; ezen célkitűzések mellett nyújtotta be pályázatát Szigliget Község Önkormányzata a „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című pályázati felhívásra.

A pályázat tartalmi értékelése és a támogatói döntés kézhezvételét követően megkezdődött a projekt megvalósítása. A projekt teljes időtartama alatt a tervezett ütemben haladtak az építési munkálatok, a fejlesztés eredményeként létrejövő új élményelemek folyamatosan körvonalazódtak, a háttérben pedig már zajlott az informatikai eszközök beszerzése és a tartalomfejlesztés.

A komplex megújítás során új falak, tetők, tornyok kerültek megépítésre, amelyek pontosabb képet adnak majd a vár egykori állapotáról. Emellett új kiállítóhelyek jöttek létre – kápolna és kovácsműhely került kialakításra, továbbá a korra jellemző egyéb kiegészítők – konyhai eszközök, ágyúk – segítségével betekintést nyerhetnek a látogatók a vár mindennapjaiba.

Az esélyegyenlőség biztosítsa érdekében a mozgáskorlátozottak számára az ún. „Tanítóházban” interaktív kiállítótér került megvalósításra, ahol a várban elhelyezett kamerák által sugárzott képet tekinthetik meg a látogatók.

Az informatikai és egyéb eszközbeszerzésnek köszönhetően a látogatók olyan modern műszaki megoldásokkal találkozhatnak a jövőben, amely az eddigi élményeket még teljesebbé teszi és újakkal egészíti ki. A várkamerák, a 3D Kronoszkóp és az érintőképernyős terminálok segítségével új képet kaphatnak a látogatók a Szigligeti Várról, annak korabeli életéről. A beruházás modern színpadi elemek, hang- és fénytechnikai berendezések beszerzését is tartalmazta.

Szigliget Község Önkormányzata jelen fejlesztés megvalósításával jelentős lépést tett annak érdekében, hogy a Szigligeti vár a kulturális- és örökségturizmus egyik meghatározó célpontjává és a kultúra jelentős helyszínévé váljon mind a hazai, mind a külföldi látogatók körében.

Szigliget Község Önkormányzat
8264 Szigliget
Kossuth u. 54.
www.szigliget.hu
www.ujszechenyiterv.gov.hu


Interaktív térkép
Mindent megjelenít
  • Szálláshelyek
  • Rendezvények
  • Látnivalók
  • Gasztronómia
loading
Időjárás

°C szélcsend

Keresés: